Kedves volt Berzsenyisek, kedves Szülők, Rokonok és Ismerősök!
Minden évben, így idén is megrendezzük a Szakmák Napját, hogy segítsük 11. és 12. évfolyamos diákjaink pályaválasztását. November 18-án, szerdán délelőtt (idősávok: 9.00 – 10.30, illetve 11.00 – 12.30) olyan előadókat hívunk iskolánkba, akik a saját munkájukról, szakterületükről mesélnek, és válaszolnak a diákok kérdésére.
Ezeken kívül – a választásukban még bizonytalan – végzős diákjaink számára szeretnénk munkahely-látogatást biztosítani – november 18-án, szerdán 15 óra után, illetve november 19-én, csütörtökön 11 óra után – hogy így szerezhessenek közvetlen tapasztalatot egy-egy szakma hétköznapjairól. (Ilyenkor diákjaink fél napot, néhány órát töltenek el az adott munkahelyen.)
Ha van Önök között / köztetek, illetve ismerőseitek között olyan orvos, jogász, bármilyen mérnök, közgazdász, rendezvényszervező, PR-os, HR-es, gyógytornász, újságíró, fotós, tolmács, diplomata vagy bármilyen más foglalkozású, aki szívesen mutatná be pályájának történetét, munkája örömeit, buktatóit, lehetőségeit, az töltse ki minél hamarabb – de legkésőbb szeptember végéig – a jelentkezési lapot, és küldje el Dibusz Anikó tanárnőnek:
aniko.dibusz1(at)gmail.com
Köszönettel a szervezők:
Baranyai Klára, Dibusz Anikó, Horváth Zoltán, Dr. László Tímea, Dr. Mezei Mónika, Simon Anna, Székely Júlia, Terjéki Ildikó, Utassy Katalin