Nagyon eseménydús évet zártunk a project tagjaival 2016. júniusában. Az évkezdő érzékenyítő előadásomon is megmutatkozott a Berzsenyis diákok fogékonysága az autizmus témája iránt.
Volt már némi közös tapasztalatunk, mivel a megelőző években jártak hozzánk, az akkor még Csillag-csoport néven működő autista csoportunkba.
Ez azonban merőben más lett, már csak arányaiban is, mivel egy autista mellett 5-6 neurotipikus gimnazista ült, pontosan fordított arányban, mint korábban.
A foglalkozások nagyon jó hangulatban teltek, erősen fókuszálva a korosztály gondjaira, így mindkét „fél”-nek alkalma nyílt arra, hogy megismerje a másik oldal gondjait, örömeit.
Panka nagyon fel volt dobva attól a ténytől, hogy egy úgymond normális gimis is szorong, fél, sőt retteg egy csomó dologtól, és a berzsenyis társak pedig rácsodálkoztak Pankára, hogy mennyire színes lehet egy ember, ha a sztereotípiákat megpróbáljuk lehámozni róla…
Valamennyi berzsenyis lány - mert fiúnk sajnos nem volt…- kitartóan vett részt a foglalkozásokon, NAGYON aktívak voltak végig, nem egyszer megesett, hogy a határidőn túl is ott maradtak, annyira belefeledkeztek a „játékba”..
Mindent elárul az a jelenet, amikor az egyik pénteken, fél 5 előtt 10 perccel szerettem volna abbahagyni, hogy egy kicsit előbb elmehessenek, de figyelmeztettek, hogy az egymástól való szabad kérdezés elmaradna, és különben is egy órás a foglalkozás:)…
Nagy öröm volt velük dolgozni, remélem, hogy az új csapat is hasonlóan lelkes lesz!!!
Pataki Klára
gyógypedagógus, jelenleg az AURA Autistákat Támogató Közhasznú Egyesülettel közös szolgálatunk mentora
Csillámporos emlékek
Szubjektív élménybeszámoló a Baptista Integrációs Központ Menekülteket és Oltalmazottakat Befogadó Családok Átmeneti Otthonával közös kulturális és szabadidős programokról
Másmilyen nem is lehetne, lévén szó élményekről, érzésekről, emlékekről. Ti se féljetek bátran leírni a beszámolóitokban az első dolgot, ami eszetekbe jut:)
Most azt írnám le, amit ti, szorgalmas segítők általában nem láthattok: a szolgálatokat megelőző rengeteg szervezkedést, egyeztetést, hogyan vegyünk a szinte semmiből minél több dolgot, hogy minden tökéletes legyen és minden korosztálynak és ízlésnek megfelelő. És találjunk egy intézményi koordinátort is, aki bírja tartani a tempót:) Az időpont persze szinte senkinek sem jó, de ezt simán megoldjuk. A tökéletes fogalma közben természetesen folyamatosan változik, hála a végtelen számú kreatív ötletnek. Már csak azt kell kifundálnunk, hogyan vegyük meg hozzá mindent azonnal öt különböző helyről, persze munkaidő után, de még nyitvatartási időben. Azért próbáljunk spórolni is maximálisan, na, persze hogy a hétvégi zárva tartás alatt derül ki, hogy kétszer annyi festék fog kelleni három emeletre. (A remekművetek ma is gyönyörű ám, és imádják!) A teleportálást végül ugyan nem sikerült feltalálnunk, de együtt valahogyan mindig mindent megoldottuk. Néha erőnkön felül is.
A monumentális freskó elkészítése és száz emberre teljesen ismeretlen, egzotikus fogásokat főzni - úgy, hogy közös nyelvünk nincs újdonsült szakácstanárainkkal, de végül csak a sütőkkel nem bírunk szót érteni - is embert próbáló volt (persze, az eredményt látva, abszolút megérte), de a legnagyobb fizikai kihívás talán a felfoghatatlan mennyiségű karácsonyi ajándék (természetesen tökéletes) becsomagolása volt. Késő este, szolgálat után, a legkitartóbb segítőkkel (és a legkritikusabb iskolai koordinátorral). Mi, felnőtt segítők valószínűleg csak azért nem dőltünk ki, mert azt láttuk, hogy ti, gyerekek, még mindig álljátok a sarat. Meg hát a Karácsony nem maradhat el, és főleg nem azért, mert a berzsenyis diákok, szülők, tanárok a vártnál sokkal több ajándékot adományoztak :)
De nem a csomagolópapír-hegyekre emlékszem leginkább, hanem arra, hogy úgy osztottátok szét a gyerekek csomagjaiba az ajándékokat, ahogy egy családban szokás. Mindenkinek azt adtátok, aminek örülni fognak. Mert ismertétek és szerettétek őket.
És a mindent beterítő csillámporra. Amiből talán csak a húsvéti tojásokra nem került örömujjongások közepette. Bevallom, eleinte a hideg kirázott minden csillámos cuccnak még a gondolatától is. Kb. két évig volt belőle még a pizsamámon is. Ma már hiányzik, hogy nem látom mindenütt a nyomait. De még mindig érzem. Remélem, ti is, mindannyian, akik ott lehetettek.
Azt pedig különösen szeretem, ha nem nekem van igazam, és én is tanulhatok tőletek. Még a szolgálatok után is. Amikor az utolsó feldolgozó órán SWOT-analízist csináltunk (amikor „egy szót” kellett írni és persze volt, aki ehelyett rajzolt) és amikor még hiába győzködtetek, hogy „de, a csillámpor akkor is fontosabb, még az integrációnál is, a csillámpor a legfontosabb”.
A lakók is folyamatosan változtak, a szívünkhöz nőtt gyerekek váratlanul elköltöztek. Újak érkeztek nehéz úton messzi tájakról, ijedt szemecskékkel. Folyamatos kihívás volt a programokra elcsábítani, magunkhoz édesgetni őket. És elválni tőlük, amikor már a nyakunkban lógtak. De, amit ti, lelkes segítők szintén nem láthattatok: miután véget értek a programok, ahányszor csak megfordultam az CsÁO-ban, menten összesereglett az összes csöppség, hogy „Jaj, de jó, akkor most lesz program a közösségiben?” Még azok is, akikkel mi még nem is találkoztunk.
Remélem, idén is lesz. És lesznek megint lelkes segítők is elegen:)
Ha szereted a cuki kisgyerekeket, az izgalmas kihívásokat, a váratlan helyzeteket, kreatív vagy, vagy szeretnél azzá válni, vagy szeretnéd megkedvelni a csillámport, vagy megtudni, hogy mi az, akkor a BIK-CsÁO közösségi programjain a helyed!
Juhász Anna
IKSZ koordinátor pedagógus
BDG
Beszámoló a Baptista Integrációs Központ Menekülteket és Oltalmazottakat Befogadó Családok Átmeneti Otthonával közös kulturális és szabadidős programokról
A Berzsenyi Dániel Gimnáziummal az IKSZ kereteiben kezdtünk el együttműködni 2014 őszétől. A közös tevékenység lefedte a Baptista Integrációs Központ Menekülteket és Oltalmazottakat Befogadó Családok Átmeneti Otthonaiban lakók szabadidejének nagy részét.
Törekedtünk olyan programok lebonyolítására, amelyek gyermekeket és felnőtteket egyaránt felszabadítanak, megmozgatnak, kizökkentek a hétköznapi problémákból. Az együttműködés során a diákok mindegyike rendkívüli lelkesedéssel vetetette bele magát a közös tevékenységekbe. Az otthonok lakóinak határozottan a javukra vált, hogy más, az intézményen kívüli emberekkel ismerkedhettek meg: az őket minden nap körülvevő szociális szakmai hálótól mentesen nyerhettek betekintést abba a világba, amely az otthonon kívül zajlik – mindezt a közösségi szolgálatban résztvevő diákok által, többnyire öntudattalanul.
A rendszeresen megrendezett programok ezenfelül színesítették a lakók életét: a gyermekek izgatottan várták a diákok megérkezését, némelyikük aktuális példaképként nézett fel egy-egy kamaszra. A Berzsenyi Dániel Gimnáziummal való közös együttműködés határozottan színt vitt az otthon és a lakók életébe: az együtt töltött tevékenységek jó alapot adtak a későbbi közös időtöltésre, barátságok kialakulására, önkéntes kapcsolatok megalapozására.
Összességében elmondható, hogy a Gimnázium diákjai egy olyan izgalmas színfoltot hoztak az otthon életébe, amelynek köszönhetően az egy gyümölcsöző időszakot tudhat maga mögött.
Markó Eszter
az IKSZ program volt mentora
„Nagyon jól esik az a rengeteg szeretet, amit ott kapunk, amikor üdvözült mosollyal rohannak elénk és a nyakunkba ugrálnak. Remélem, cserébe én is valamit tudok adni nekik, amit tovább vihetnek magukkal aztán az iskolába, vagy bárhova.”
„Jól telt, ugyanúgy, mint az összes eddigi, úgyhogy biztos nagyon fog hiányozni nyáron. Viszont eldöntöttem, hogy jövőre folytatom, közösségi szolgálattól függetlenül, önkéntesként, mert nem tudnám a srácokat csak úgy otthagyni. Örülök, hogy nem is kell.”
(egy BAGázs-os IKSZ-es diák beszámolója az ovisokkal közös iskola-előkészítő, kreatív készségfejlesztő foglalkozásokról)
