Burkhard Spinnen: Belga óriások (részlet)

Konrad belép

Az ajtó nyílik.
- Egyébként – mondja -, kint tök világos van.
A hálószobában is éppenséggel elég világos van a folyosóról beszûrõdõ fény miatt, így hát Konrad nagyon jól láthatja, amint az ágyon fekvõk közül az egyik villámgyorsan a fejére húzza a takarót. Mindehhez valami olyasmit motyog ez az illetõ, amit Konradnak sohasem szabadna kimondania. Ez az illetõ: a Papa. Házon kívül: Bantelmann úr. Otthon természetesen csak Papa, nagyon ritkán Wolfgang. De nem volt õ mindig is a Papa. Ennek nagy jelentõséget tulajdonít, ezért sokat beszél róla. Konrad ezt jól tudja. Harmincegy év alatt volt már a Papa többek között valakinek a fia, vitorlázórepülõ-modell építõ, jogosítványbirtokos és szakállviselõ, majd késõbb a fiatal kedvese annak a másiknak, aki most abban a hatalmas ágyban mellette fekszik. Még csak tíz éve apa – bár tíz év elég hosszú idõ, még mindig nem sikerült teljesen hozzászoknia az apasághoz. A legkevésbé azonban vasárnap reggelente hat óra nyolc perckor van hozzá kedve. Épp erre panaszkodik most is. Jól érthetõ, amit mond, még a fejére húzott takarón keresztül is.
Azt, hogy 6:08 van, valószínûleg egy kis résen látja, amit a takaró és a matrac között hagyott, hogy valamicske levegõhöz jusson. 6:08 áll piros számokkal a digitális óra kijelzõjén.
- Konrad... – morogja a Papa a takaró alatt – mit tiltottam meg neked?
Konrad gondolkozik. Tilos, tilos? Hiszen a Papa már minden lehetséges dolgot megtiltott. Honnan tudja az ember, mire gondolhat éppen? Szerencsére Konrad kap némi segítséget attól a bizonyos másiktól, aki a Papa mellet fekszik az ágyban, és annak valamikor fiatal kedvese volt. Õ a Mama. Házon kívül Bantelmann asszony, otthon persze Mama, egyébként meg Edith.
- A bejövetellel kapcsolatos – mondja.
Ó, hát persze! Konrad máris képbe kerül. Hogy is felejthette el! Van ugyanis egy rettento erõs tilalom a vasárnap reggeli bejövetelre vonatkozóan. Nem szabad ugyanis, nem szabad ugyanis... (Csak most ne rontsd el!) Nem szabad ugyanis vasárnap reggel valaminél korábban... Valaminél korábban... Megvan, nem szabad egy bizonyos idõpontnál korábban bejönni. Sajnos, hogy mi ez az idopont, az nem jut Konrad eszébe. Ez elég kellemetlen, ezért inkább nem mond semmit, nehogy rosszat mondjon.
Szerencsére megint segít a Mama.
- Hány óra van most? – kérdezi szemrehányóan.
Konrad kapcsol. Valószínûleg túl korán jött be. Ezek szerint a digitális órán lévõ számok utalhatnak arra, mikor van még túl korán, ahhoz hogy az ember bejöjjön. Rápillant az órára.
- Hat óra kilenc -, mondja. Ez legalábbis biztos.
- Nagyszerû– mormogja a Papa a takaró alól -, és mit tiltottunk meg neked?
Konradnak egy csapásra eszébe jut minden.
- Azt, hogy vasárnap reggel nyolc elott bejöjjek, kivéve vészhelyzetben, súlyos betegség vagy tûz esetén. – Na, csak megy ez, gondolja magában. – Egyébként...
- És mit nem szabad még? – nyög föl hirtelen a Papa.
Aztán Konradnak eszébe jut még egy apróság. Ha lehet, nem megyünk be vasárnap reggelente nyolc óra elott, de ha már bent vagyunk, semmi estre, még véletlenül sem, és soha de soha nem kezdjük az elsõ mondatunkat egyébkénttel.
A Papa ezt is elmondta. Méghozzá nem is egyszer. Legutóbb a múlt vasárnap. Éppenséggel ugyanabban az idõpontban, amikor Konrad ugyancsak bejött.
Az egyébként szó, magyarázta a Papa, egy olyan szó, amivel az ember egy beszélgetésben az új témát a régivel összekapcsolja. Meg is mutatta mindkét kezével, mármint az összekapcsolást.
Konrad megértette. Az egyébként egy kötõszó. Úgy használjuk, mint egy zsinórt, és összekötjük vele a mondókánk két részét, hogy ne essen szét.
- Helyes – mondja a Papa. A napnál világosabb, hogy nem lehet egy beszélgetést egyébkénttel kezdeni. Ahhoz, hogy ezt a szót használhassuk, legalább két témára van szükség a beszélgetésben. Kettõre! És vasárnap reggel hat óra ennyi meg ennyikor, még egyetlenegy árva téma sincs.
A magyarázat ezen pontján már kissé hangos lett a Papa, bár még olyan korán van. – Semmilyen téma! – mondja. Nincs téma, mert õ, a Papa egyáltalán nem a beszélgetéssel foglalkozik, hanem sokkal inkább az alvással. És ha bárki a lehetséges beszélgetõpartnerek közül még alszik, a másiknak, a fenébe is, kötelessége rá tekintettel lenni, és semmi esetre sem egy ilyen nagy, kövér egyébkénttel bemasírozni a szobába. A múlt vasárnap már gyakorolták: nyolc órakor bejönni a szobába, és egy beszélgetést kezdeményezni. Idáig megvan. Szuper! Konradnak támad egy ilyen megérzése. És nagyon jól ráérez.
- Kifelé és újra bejönni! – utasítja a Papa.
- Muszáj ezt? – kérdezi a Mama. A Mamának vajból van a szíve, ez újra és újra bebizonyosodott.
- Oké - motyogja a Papa, még mindig a takaró alól. – Te és az a lágy szíved. Rendben. De ki is panaszkodik folyton, hogy nem tudja kialudni magát? Te, vagy én?
Az ilyeneket szokta a Papa költõi kérdéseknek hívni. A költõi kérdések azok a kérdések, amiket nem kell megválaszolni, mert a válasz nyilvánvaló. És mert a Mama, az õlágy szívének ellenére tényleg mindig mérges, ha nem tudja kialudni magát, nem kell a kérdésre válaszolnia.
A költõi kérdések igazán praktikusak, gondolja Konrad. Sajnos a szülõknek több jut belõlük eszükbe, mint neki. És akkor, sajnos a Mama jelez valamit Konradnak, ami azt akarja jelenteni: menj ki, majd gyere be újra.