Gabriele Wohmann: Szép szõke haj

- Nem értelek – szólalt meg - egyszerûen képtelen vagyok felfogni ezt a koszívû viselkedést. Mintha nem is a te lányod, a te húsod és véred lenne odafenn!
Izgatottság ült ki a nõ nagy, barátságos arcára, miközben mutatóujjával a felettük lévõ helyiségre hívta fel a figyelmet. Majd hagyta, hogy jobb keze tehetetlenül visszaessen, végül pedig nyugtalanul rátolta a barna gyapjúzoknikat a stoppolófára. Szemben, a falnál egy újság lapjainak zizzenõ hangjára lett figyelmes. Rámeredt a férfi erõs, zömök ujjaira, amint azok gyûrni kezdték a papír szélét: vastag karmok, akár egy nõé, arcán szemei és szája kivehetetlenek voltak a sötétben. Az asszony ujjaival idegesen dörzsölgetni kezdte a gyapjút.
- Gondolj csak bele, - mondta -, mégis mit csinálhatnak ott fent? Az ember azt hinné, elfelejtetted a saját fiatalságodat.
A saját fiatalságát? A már-már idegennek tunõ fiatalember alakja úgy sejlett fel elõtte, mint akit az asszony szerint sosem érintettek meg saját nevetséges, vakmerõ álmai.
Miközben a nõ a húsos ujjakat bámulta, furcsamód közönyösen érezte magát. Laurela csak bajt hozott a saját fejére. Nem kellett volna idejönnie az elõbb azzal a kedves, igazán kedves, ráadásul csinos és udvarias fiatalemberrel, Fetter úrral. Voltaképpen kedvtelés ez a nõknek? – kérdezte magától. Felsóhajtott és szemrehányó pillantást vetett a karmokra. A nõk igazi áldozati bárányok...
- Nem értem. – szólalt meg újra – Mégiscsak a saját lányod, nem értem.
Ezután szomorú, megtört hangon kezdett beszélni, ami leginkább jajgatásnak csengett: - Nem, én ezt nem értem.
Amikor az embernek csak arra lenne szüksége, hogy beszéljen a dolgokról, õ az emlékeibe tudott menekülni. Üresnek és elhagyatottnak érezte magát. Széles arcán elvesztek a felindultság okozta kis forró foltocskák. A férfi összegyûrte az újságot. Négyszögletes, kövér arca feltûnt a fényben.
- Na, mi a következõ? Mi jön most? Isten ments, hogy újra nekiállj itt siránkozni!
Érezte a férfi meleg leheletén a sör és a sült hagyma szagát, amivel a húst ette. Megfogta a zoknikat és egy heves mozdulattal a stoppolófa alá dobta a csomóba kötött gyapjút. Nem...ezt tette azzal a néhány, mára kifakult képpel is, amelyeknek akkoriban még semmi hasznát nem vette volna.
- Tudod is te, – mondta - , mintha sosem lettél volna fiatal.
Ridegen nevetett. Izzadt testének bûze megcsapta a férfi orrát, aki ismét arca elé emelte az újságot, mintha annak segítségével el lehetne rejtõzni. Fiatal? Gondolatai lassacskán visszakószáltak. Fiatal? És aztán? Mindent szépen csak a maga idejében. Elégedetten böfögött, hasát nyomta a nekiszoruló derékszíj. Nincs oka panaszra. A nõk...valódi tyúkok, csak az örökös fecsegés, locsogás...Tehetetlen, ám beszédes arckifejezéssel fürkészte az újságot. Kivel fog õ mostantól csevegni, ha Laurela egyszer már nem lesz itt velük? Hirtelen felállt és bekapcsolta a rádiót. A hangszóróból kiáradó zene ijesztõen nagy hangerõvel töltötte be a szobát. A nõ figyelte, amint a férfi visszamegy karosszékéhez, majd újra felveszi az újságot és leül. Ahogy nekitámaszkodott a vánkosnak, a stoppolófa az asszony gyomrához préselõdött. Ez a lányuk dolga mostmár. Muszáj, hogy várjanak, a férje és õ, mostantól ez minden, aligha tehetnének bármi mást. És Laurela. Oh, Laurela haja. Az asszony felnevetett.Nem is csoda, hogy úgy illett lányára az a kék ruha. Késõbb még akart volna kezdeni valamit a mell alatti résszel, össze akarta húzni, hogy jobban kiemelje a lány idomait. A kék jól passzolt a hajához. Milyen szép haj...aranyhoz, selyemhez lehetne hasonlítani, de még az sem érne fel vele igazán. Megköszörülte a torkát. Összeragadt ajkainak cuppanására lett figyelmes. Nyitott szájjal nézte, bámulta az újságot és két oldalán a vastag körmöket.
- Gyönyörû haja van. Akár a selyem. Vagy az arany.
A férfi összehajtogatta a lapot.
- Csakugyan világos - mondta.
Észrevette, hogy keze a sörösüveg után nyúl. Hallotta a férfit csámcsogni, majd nyelni. Olyan szép, arany haj...
Átfúrta a tû hegyét a barna gyapjúfilcen.
A közös gyermekük.
Szemügyre vette mutatóujján a megviselt bõrt.
A közös gyermekük.
Megbánástól duzzadva kinyújtózkodott büszke csodálatában.