Fordította: Lóránd Áron 11.B
A hideg kõnél
Idõközben az erdõ még sûrûbb
lett. A fák szorosan álltak egymás mellett. Max
sokszor akadt fel ágaikra, amik végigkaristolták
bõrét. Keresztbe-kasul fekvõ kidõlt fák
nehezítették meg, hogy tartsa az irányt. Amikor
már másodszorra haladt el ugyanazon fatuskó mellett,
be kellett vallania magának, hogy eltévedt. Kétségbeesetten,
csalódottan hívta újfenn segítségül
az iránytûjét, mikor hirtelen egy hangos reccsenés
törte meg az erdõ idilli csendjét. Max a lélegzetét
visszatartva pillantott körbe. Éppen nem egy árnyék
mozdult meg ott? Gyorsan el is hessegette ezt a gondolatát.
Valahogyan most mindenhol hátborzongató árnyékfoltokat
látott. Tegnap óta a képzelete ezt a tréfát
játszotta vele.
Szedd össze magad! – parancsolt magára Max, és
továbbment. Kényszerítette magát, hogy
ne rohanjon, bár az árny mögötte volt. Csak
a biztonság kedvéért keresett a földön
egy fegyvernek alkalmas tárgyat. Egy kidõlt tölgy
ága erre megfelelõnek tûnt. A zsebkésével
pont jó hosszúságúra vágta. Úgy
lengette a husángot, mint egy baseballütõt. Meglepõen
jó fogása volt. Megkönnyebbülten folytatta
a helyes út keresését.
De alig múlt el félelme, még nagyobb ijedtség
lett rajta úrrá. Mintha a semmibõl jött
volna, úgy tunt elõ egy óriási fekete
kutya a bozótból, és állta el az utat.
Bozontos bundája ápolatlanul lógott csimbókokban,
szemei valósággal izzottak. Maxnak eszébe jutott
egy kép a latinkönyvébõl: Cerberus, a pokol
kutyája! Gondolkodás nélkül, pánikba
esve hajította a botot az állat irányába.
Szinte véletlenül találta el a bestiát.
A kutya felnyüszített és elfutott. Max mozdulatlanul
állva maradt. Képtelen volt egyik lábát
a másik után tenni. Nem tudta, meddig állt ott,
de valamikor átvillant az agyán a borzalmas gondolat,
hogy a kutya akár vissza is jöhet. Az irányra sem
ügyelve rohant. Egyszerûen csak el innen! Kifelé
az erdõbõl!
Számos ág csapkodta karját és lábát,
de alig érezte meg. Az aljnövényzet csak egyre
sûrûsödött és Max kezdett egyre jobban
kétségbe esni, amíg végül izzadtságban
fürödve kijutott végre egy földútra.
Alig volt képes felfogni szerencséjét. Hogy az
út az emlékkõhöz vezet-e, már teljesen
mindegy volt számára. A fõ szempont csak az volt,
hogy ebbõl a rémes erdõbõl valahogy kijusson.
Alig néhány méter megtétele után
ismételten megállt. Elotte magasodott az emlékmû.
Ez valójában egy kereszt volt, szürke homokkõbõl
kifaragva. A szélei már töredezettek voltak, felületét
pedig benõtte a zuzmó és a moha. A lábánál
egy elhervadt virágcsokor hevert. Max libaborös lett.
Hódolattal ment oda, és letérdelt. Gyengéden
megtapogatta a feliratot rajta. Olyan mélyen vésték
bele az írást, hogy nehéz volt felismerni. Elõkapta
kését és eltávolította vele a zuzmót
és mohát. Ujjaival végigtapogatott minden egyes
betût. „1649. július 17-én”, tudta
kibetûzni. Aztán már nehézzé vált
a szöveg kitapogathatósága. Valami RETTENTÕ
- és MEGÖLTÉK-szerûállt még
rajta. Ezenkívül végül még a FRIEDERIK
VON HOHENSTEIN nevet ismerte fel.
- Mit csinálsz ott?
Max az ijedtségtõl elejtette a kését.
Rémülten fordult meg. Mögötte állt Fritzi
a biciklijével és érdeklõdve figyelte.
- Hogy lehet az, hogy mindig a legalkalmatlanabb pillanatokban bukkansz
fel? Kémkedsz utánam?!
- Nem! – felelte Fritzi közömbösen. – Általában
vasárnaponként szoktam itt lenni, de holnap nincs idõm
erre: látogatóim érkeznek – nézett
rá jelentõségteljesen. Majd kitámasztotta
a biciklit, és elõkotort egy virágcsokrot, ami
a bicikli kosarában hevert. – Szokás a családunknál,
hogy minden héten virágot hozunk Friederikének.
Így teszünk már generációk óta.
Télen meg koszorút, amit az õzek mindig lelegelnek.
- És mi köze van a családodnak az eltûnt
lányhoz? – Max kíváncsivá vált.
- Néha nagyon hülye kérdéseket tudsz feltenni.
Nem kapcsolsz, amikor a nevet meghallod? Friederike von Hohenstein.
Na? – elõször rámutatott a keresztre, aztán
magára. – Mindkettõnk neve ugyanaz. Õaz
üküküknagynéném, vagy valami ilyesmi.
Nemcsak ugyanúgy hívnak, de hasonlítunk is. Még
egy kép is lóg róla a falon nálunk a kastélyban.
Max szótlanul bámult rá.
…
Fordította: Lóránd Áron
11. B
2017. április
