Berzsenyi Dániel Gimnázium


Hírek
Aktuális, hírek

Wallenberg nyomán verseny

2023.06.08
országos döntő

A Wallenberg nyomán verseny országos döntőjére idén 2023. április 27-én került sor a Wesselényi utca 7-ben, a Goldmark teremben. Az ország különböző megyéiből és a határontúlról összesen 12 csapat versenyzett egymással az első három helyezésért.

Ebben az évben a verseny fő feladata egy előzetes felmérés készítése volt a verseny megadott témaköreiből - antiszemitizmus, rasszizmus, tolerancia, xenofóbia, embermentők, szegénység - választva. A mi csapatunk az ukrán menekültek helyzetét és a hozzájuk való magyar hozzáállást dolgozta fel és mutatta be egy tízperces előadásban.

A nap folyamán még különböző feladatokat kellett megoldani; tesztet kellett kitölteni a holokauszttal kapcsolatos eseményekről; egy korabeli térkép alapján biztonságos útvonalat kellett biztosítanunk a ránk bízott egészségügyi csomagnak; fogalmazásokat és tíz perc alatt kigondolt interjúkat kellett írnunk.

Iskolánkból a 12/a osztály három tagja, Eörsi Zsuzsanna, Nagy Hajnalka Eszter és Szücs Szonja jutottak be az országos döntőbe felkészítő tanáruk, Mészáros Mónika támogatásával, ahol végül harmadik helyezést értek el.

Nagy Hajnalka Eszter 12A