Berzsenyi Dániel Gimnázium |
||
|
Aktuális, hírek
Nemzetközi robotikai verseny2026.10.15 Sikeres versenyeredmény 2026 október 7–10. között a dél-koreai Incheonban rendezték meg a FIRST Global Challenge 2026 nemzetközi robotikai versenyt, amelyen közel 190 ország középiskolás diákjai vettek részt. Magyarországot egy ötfős diákcsapat képviselte, amelynek tagja volt Rácz Eszter Jázmin 11.A osztályos tanuló is a csapat programozója és egyik drivereként.
A magyar csapat a 39. helyen végzett a közel 190 országból érkező csapat között. Ez igazán szép teljesítmény egy ilyen erős nemzetközi mezőnyben. Emellett a közösségi média-kihívásban nyújtott teljesítményéért különdíjat is kapott a csapat.
A versenyt 2 hónapos válogató előzte meg tavasszal. Ezután a fiatalok hónapokon át készültek a versenyre. Sokat dolgoztak a roboton, és összetett robotikai, programozási és mérnöki feladatokban próbálták ki tudásukat. A szakmai kihívások mellett azt is megtapasztalhatták, milyen különböző országok fiataljaival együtt gondolkodni, dolgozni és közösen megoldani a felmerülő problémákat. A verseny nemcsak új ismereteket és tapasztalatokat, hanem új kapcsolatokat és életre szóló élményeket is hozott számukra. A verseny hivatalos oldala: FIRST Global Challenge A magyar csapat hivatalos bemutatkozása
|
||