Berzsenyi Dániel Gimnázium


Hírek
Aktuális, hírek

Szakmák Napja

2012.09.14
A Szakmák Napjáról vállalkozó kedvű volt tanítványainknak és jelenlegi tanítványaink szüleinek

Kedves volt Berzsenyisek, kedves Szülők!

Minden évben, így idén is megrendezzük a Szakmák Napját, hogy segítsük 11. és 12. évfolyamos diákjaink pályaválasztását. December 5-én, szerdán délelőtt (idősávok: 9–10.30, illetve 11–12.30) olyan előadókat hívunk iskolánkba, akik a saját munkájukról, szakterületükről mesélnek, és válaszolnak a diákok kérdésére.

Az előadások folytatásaként – a választásukban még bizonytalan – végzős diákjaink számára szeretnénk munkahely-látogatást biztosítani (december 5-én, szerdán délután kb. 15 órától, illetve 6-án, csütörtökön 11 óra után), hogy így szerezhessenek közvetlen tapasztalatot egy-egy szakma hétköznapjairól. (Ilyenkor diákjaink fél napot, néhány órát töltenek el az adott munkahelyen.)

Ha van Önök között/köztetek, illetve ismerőseitek között olyan orvos, jogász, bármilyen mérnök, közgazdász, rendezvényszervező, PR-os, HR-es, gyógytornász, újságíró, fotós, tolmács, diplomata vagy bármilyen más foglalkozású, aki szívesen mutatná be pályájának történetét, munkája örömeit, buktatóit, lehetőségeit, az töltse ki minél hamarabb (de legkésőbb október 15-ig) a jelentkezési lapot, és küldje el Dibusz Anikó tanárnőnek: aniko.dibusz1@gmail.com.

Köszönettel a szervezők:

Baranyai Klára, Dibusz Anikó, Gyenes Gábor, Horváth Zoltán, Hubert Györgyné, Mezei Mónika, Simon Anna, Székely Júlia, Utassy Katalin

Jelentkezési lap  (docpdf)